2010. december 27., hétfő

2010. december 26., vasárnap

2010.12.24. Ádám-Éva/Szenteste

Anyu már korán felkelt,megetetett,majd kávézott apuval.

Nekilátott újból a sütés-főzésnek és a takarításnak.

Tesómék segítettek neki takarítani :)

Rendes gyerekek!

Anya főzött krumplit és jó sok hagymát lesózott a majonézes krumplisalátához.

Bekeverte a tejfölt,majonézt,csepp mustárt és egy csipet borsot.

Amikor ezek kihűltek összekeverte.

Közben főzött rizst is-köretnek.

Elkezdte sütni a husikat,odarakott még egy adagot mosni-közben 11 körül megérkeztek mamáék a nagy bátyusékkal :)

Nagy volt a nyüzsgés-forgás...anya akkorra már kapkodni kezdett-de lecsitították-segített neki Anita kiteregetni,meg vasalni egy asztalterítőt ami a szobánkba lévő asztalra került,amin mindenféle földi jóság volt :)

Gyöngyi mamiék is megígérték,hogy lejönnek...de nekik még 3 óráig dolguk volt.

Végre anya elkészült...átöltözött és már tudott is foglalkozni a vendégekkel.

Jézuska hozott nekünk egy nagy fehér fát ami szépen fel volt díszítve.

Rengeteg fény volt rajta.

Alatta pedig szépen becsomagolt dolgok voltak.



A család leült enni...én természetesen kajcsi után nem igen akartam aludni-hiszen mindenkit látnom és hallanom kellett :)

Megérkezett Gyöngyi mama és Jani papa is...de addigra sajna bealudtam :(

Pedig "jó hangosra" kapcsolta be apa a karácsonyi zenét.

Mindenki bement a szobába-végig hallgatták csináltak anyuék egy csoportképet (még engem is kikapott az ágyból a bátyám a fénykép erejéig-persze nemtetszésemet nyilvánítottam ki...


de ahogy visszatett az ágyikómba már aludtam is újra) és elkezdődött az ajándékozás.


Először Fanni került sorra-mivel ő a legkisebb utánam :)
Annyira örült az ajándékainak,hogy még sírva is fakadt :)


Megkapta a titkos naplót amire vágyott :)
Rexona csomagot,pénzt és egy csomó mindent :)


Aztán Laca következett.Megajándékozott mindenkit egy -egy álltala készített képkerettel és bele való képpel.
Ő persze már nagyfiú ő csak borítékokat kapott a Jézuskától.
Tele zsével :)


Papámék is örültek minden apróságnak...

Gyöngyi mama kertészkedéssel kapcsolatos könyvet adott anyuéknak :)
Hasznát fogják venni!!!-Anyós is járt hozzá :) (aki majd segít) :)


Gáborék is örültek az ajándékaiknak...
Ők is sok mindent hoztak:
Ágyneműgarnitúrát,csokikat,borítékot....
+ egy meglepit :)
Anita babát vár! :)


Mire mindenki megkapta az ajándékát,én is felébredtem...és "megrohamoztak" a meglepetésekkel,amiket Jézuska küldött nekem :)


Tetszett a dolog ... :)


Jó sok mindennel lepett meg ez a Jézuska!
Rágókák tömkelege,előke,cumi,cumisüvegek...húúúúúúúúúúú....vízi játékok.....




Sajnos Gáborék este 6 körül elvitték haza a Pécsi mamiékat,mert nekik kellett visszamenni Pestre...ahonnan másnap indultak Anita szüleihez.

Gyöngyi mamáék sem maradtak már sokáig...

Én este ettem még egyet-játszottam és ágynak dőltem ismét.
Nagyon élveztem a Karácsonyt!
Azt hiszem szeretni fogom! :)

Karácsonyi előkészületek

Az én anyukám már 22-én megcsinálta a töltött káposztát karácsonyra.Bepácolta a husikat...mosott,takarított.
Már kora délután itt voltak nagybátyámék...akik ismét nem tudtak velem betelni :)
De másnap délelőtt elmentek a mamimékhoz,hogy ott is legyenek egy napot,majd 24-én kijönnek együtt hozzánk Karácsonyozni.
23-án anyukám megcsinálta a sajtos rétegelt pulykát és a Sharlotte tortát.
Apa megcsinálta a Baylist-t.
majd anyu és Fanni közösen bepanírozták a húsokat és a halacskákat,amit gondosan egyesével becsomagoltak,hogy másnap frissen ki lehessen sütni.
Kicsit elfáradt az anyu és hamar ágyba is zuhant velem együtt 9 körül.
Nem semmi napja lehetett :)
Sajna ezáltal keveset tudott velem foglalkozni,de apa ott volt velem amikor kellett :)

2010. december 21., kedd

Várom a karácsonyt-bár még nem tudom mi az


Nagy a nyüzsgés és a készülődés...vajon mi sül ki belőle?


Szép helyen lakunk...







Anya hóembert épített....és szánkóztam is már!

Nem nagy ügy...de kaptam egy kis hóembert :)
Én 65.5 cm vagyok de pajtikám csak 53 cm-re sikerült....Azért megcsinálta az anyukám :)
Még a Bubu is segített :)








Elmentünk a nagyiékhoz...és a bátyusom szánkón húzott minket...persze Fanni tartott :)






Aztán hazafelé csináltunk az udvaron HÓANGYALT is...a kicsi az enyém...a nagyobb Fannié :D Tetszett :D




2010. december 16., csütörtök

Itt a hó!

Ma reggelre ismét szép fehér volt az udvarunk.


Anya megetetett reggel és amíg apával voltam anya kiment az udvarra és csinált nekem egy mini hóembert! :)
Bubuka is segített :D



Apa közben lefényképezte anyát amint alkot :)
Jó vicces :D
Aranyos ez az apa!!!!




Szerette volna anya,ha legalább akkorára sikerül a fehér kis emberke mint amilyen magas vagyok (65.5 cm) de ez nem jött neki össze.
Mindössze 53cm magas lett az én kis hóemberem.
De hát kis embernek kis hóember jár :)
Ahhoz kevés volt a hó és nehezen tapadt :(
De megalkotta.
MOst jelen pillanatban alszom(anya ír helyettem) de ha felkelek megnézem a remekművet :)


Még fenyőágakkal is körberakta...csak a Bubu le ne pisilje...akkor nagyon kikap anyától!


Fanni régi mikulás sapiját tette a fejére, 2db szén a szeme, sárgarépa az orra,vannak szénből gombjai és a seprűből levágott pár szálat...mert hát egy ekkora alkotáshoz mégis csak bután nézne ki egy nagy cirokseprű :)



Köszönöm,hogy ismét benéztetek hozzám!


2010. december 15., szerda

Rugós hinta

Brigiéktől kaptam egy frankó kis szerkezetet.A neve:
Rugós hinta és 4 hónapos kórtól használható.
Hát baromira tetszik a dolog :)
Bubu eljött megnézni...és amikor megmozdultam a hintában...elrohant...megijedt tőlem :)
Nagyon tetszik a dolog...
Fanni egy kicsit még hintáztatott is benne :)

Köszönöm BRIGI!!!!!



Először elég furán néztem anyára :)

De aztán tetszett a dolog

és most tekintsetek bele a rövid videóba...ami nem egy nagy dolog...de látszik hogy nem idegenkedek ettől a játékszertől-lesz ez még jobb is!!!!



Anya miután abba hagyta a videózást,én "buktam" egy adagot...amit a Bubu fel akart nyalni...anya rászólt,de már jött is a következő adag,ami Bubut fülön találta :)
Mindenki nevetett!
Csak én nem értettem miről van szó :(


Zoénak üzenem-majd ha kijön Ő is kipróbálhatja :)
Persze a többi Pécsi topic baba is :P

Csókollak Benneteket.